Az egyik diagnózisom szerint, káros alkoholhasználattal, sokszor kontrollvesztéssel járó ámokfutásaimmal "kerültem" be a Házba.

Nekem nem ez volt a legsúlyosabb problémám, de azt hiszem, mások ezt tartották annak. Sok pszichiátrián voltam korábban és úgy kezdtem bele, hogy végigcsinálom, és akkor más is látja, hogy igazán megpróbáltam, de még így sem megy… és akkor felmentést kapok a továbbiakban.

Fél évet töltöttem ott, és úgy érzem, senki sem kötelezett arra, hogy kezdjek el gondolkodni, hogy mit miért teszek. Kezdtem érezni, hogy ez jó érzés!

Jó érzés megismerni magam, hogy különböző helyzetekben, hogyan reagálok. Így segített rajtam az ott töltött 197 nap. Talán azt mondhatom, hogy elkezdtem gondolkodni, látni magam.

A benti környezet is ebben segített, hogy különböző konfliktushelyzeteket, hogyan oldok meg, és ha nem tudom megoldani, akkor miért nem?

Abban is, hogy láttam sok viselkedést, hallottam sok véleményt, álláspontot, és most már tudom, hogy hogyan nem akarom folytatni.

Még egy év sem telt el és megnősültem, gyermekem született, elvégeztem egy tanfolyamot a szakmám mellé, helyére raktam a családommal a félreértéseinket…, és persze nem pusztítom magam.