A hangok és a ritmus legkorábbi élményeink hordozói. Olyan alapvető tapasztalatok őrzői, amelyek még jóval a beszéd kialakulása előtt születtek bennünk, így a szavak és a verbális nyelv szintjén közvetlenül nem érhetők el. A zeneterápia a hang, a ritmus és a dallam segítségével képes kaput nyitni ezekre a korai élményekre, lehetővé téve, hogy a terápiás folyamat során hozzáférjünk ezekhez, és átdolgozzuk őket. Éppen ezért a módszer rendkívül hatékony kiegészítője lehet a verbális pszichoterápiás folyamatoknak is.
A zene emellett egyedülálló módon képes bennünket a jelenbe hozni, és a jelen pillanat közvetlen tapasztalataira irányítani a figyelmünket. Amit a zenei folyamat során megalkotunk, az pontosan tükrözi a belső állapotainkat: a megszólaló hangok és ritmusok hű tükröt tartanak elénk arról, hogyan kapcsolódunk másokhoz, miben bízunk, vagy épp mitől tartunk.
Bár a „zeneterápia” elnevezés elsőre ijesztőnek tűnhet, a csoportban való részvételhez semmilyen hangszeres tudásra vagy zenei képzettségre nincs szükség. A folyamat során olyan intuitív hangszerekkel dolgozunk, amelyek bárki számára könnyen megszólaltathatók, így a zene nem teljesítmény, hanem a szabad önkifejezés és a belső formálás eszköze. A csoport egy élményfókuszú, zárt terápiás közeg, melyben a hangból, ritmusból és dallamból születő improvizáció segít abban, hogy a szavakkal megfogalmazhatatlan belső élményeink láthatóvá, megérthetővé és feldolgozhatóvá váljanak.
Mi történik a csoportban?
Minden alkalom egy bevezető körrel indul, ahol a résztvevők röviden megoszthatják aznapi hangulatukat és az érkezés pillanatát. Ezt követően a tapasztalatszerzésé a főszerep: különböző – páros és csoportos – zeneterápiás játékokon, valamint szabad improvizációkon keresztül kapcsolódunk önmagunkhoz és egymáshoz. A találkozást egy visszajelző körrel zárjuk, amely teret ad a zenei folyamat során megélt élmények, érzések megfogalmazásának és integrálásának. Ez a csoport zárt csoportként működik, azonos csoporttagokkal.
Kiknek ajánljuk?
- Kapcsolódási- és beilleszkedési nehézségekkel küzdőknek
- Azoknak, akiknek gondot jelent a saját határok meghúzása és képviselete
- Döntési helyzetekben bizonytalanoknak
- Enyhébb fokú szorongással, feszültséggel élőknek
További fontos tudnivalók a részvételről - amikor nem a mi csoportunk a megfelelő választás:
- Pszichiátriai állapot: A csoportfolyamat ambuláns keretek között zajlik, ezért akut pszichiátriai krízis, illetve aktív pszichotikus vagy súlyos állapot esetén nem tudjuk biztosítani a megfelelő terápiás kereteket.
- Akadálymentesítés: A terápiás terem az épület emeletén található, és lift nélkül, lépcsőzés útján közelíthető meg, így mozgásukban korlátozott vagy nehezen lépcsőző résztvevők számára sajnos nem akadálymentes.
(A részvétel feltételeinek teljesülését a csoportot megelőző egyéni első interjú során közösen mérlegeljük.)
Keretek és praktikus tudnivalók:
- Tervezett létszám: Maximum 8 fő (a kis létszám biztosítja a személyes, megtartó figyelmet)
- Alkalmak száma: 12 alkalom (zárt csoportfolyamat)
- Alkalmak hossza: 90 perc/alkalom
- Rendszeresség: Heti egy alkalom, keddenként előre egyeztetett napokon.
Amit mi biztosítunk:
- Nyugodt, zavartalan környezet
- Változatos, könnyen megszólaltatható hangszerek parkja
Amit érdemes hozni / készülni:
- Öltözék: Kényelmes, szabad mozgást biztosító ruházat, csúszásmentes zokni vagy papucs.
Terápiás találkozások időpontja és ára:
- Időpont: Keddenként, előre egyeztetett dátumokon
- Részvételi díj: A teljes folyamat díját (12 alkalom) az első interjús alkalmat követően, számla alapján, előre átutalással kérjük befizetni.
- Jelentkezési határidő: 2026. szeptember 20. emailben: ambulans@thalassahaz.hu címen
Jelentkezéskor kérjük adja meg nevét, email elérhetőségét. és a csoport pontos megnevezését, amibe jelentkezik.
A terapeutáról
A csoportot vezeti Fülemile Judit – zeneterapeuta, mentálhigiénés szakember.
Több mint tízéves zeneterápiás tapasztalattal rendelkezem, szakmai gyakorlatomat elsősorban a pszichiátria és az addiktológia területén szereztem. Négy évig vezettem a veszprémi Horgony Alapítvány pszichiátriai nappali klubjának zeneterápiás csoportjait, emellett magán addiktológiai intézményben kísértem szenvedélybetegek gyógyulását. Két éve vezetem a Thalassa Ház zeneterápiás csoportját. A klinikai munka mellett rendszeresen tartok személyiségfejlesztő és önismereti csoportokat, valamint két felsőoktatási intézményben oktatom a zeneterápia elméletét és gyakorlatát.
Munkámat a zeneterápia élményfókuszú, kapcsolati megközelítése határozza meg. Hiszem, hogy a zenével való önkifejezés olyan csatornákat nyit meg, amelyekkel az egyéni elakadások, szorongások és belső konfliktusok biztonságos térben átdolgozhatóvá válnak. Csoportos helyzetben a zene nemcsak kifejezőeszköz: segít a határok megtapasztalásában, a döntések felvállalásában, a másokhoz való hiteles kapcsolódásban. Terápiás térben a megtartó, elfogadó jelenlétre és az aktív zenei folyamatok belső erővé formálására helyezem a hangsúlyt.
Fülemile Judit zeneterapeuta
Korábbi csoporttagok mondták:
„Meglepő volt szembesülni azzal, hogy a hangszeres improvizáció során szerzett élmények mennyire hűen tükröznek engem. A csoport segített abban, hogy a gátlásaimat fokozatosan felváltsa a nyitottság és a kíváncsiság.”
„A zenei játékok során tapasztaltam meg, milyen felszabadító kilépni a megszokott sémáimból. Amit a teremben a hangok szintjén felvállaltam, az lassanként az életem más területein is megjelent: bátrabban képviselem magam a döntéseimben.”