"Hiába fürösztöd önmagadban,
Csak másban moshatod meg
arcodat.
Légy egy fűszálon a pici él
S nagyobb leszel a világ
tengelyénél"
                 (József Attila: Nem én kiáltok)

Megkértek, hogy osszam meg  gondolataimat, hogy mit adott nekem a Tisztás.Meg kell valljam, nehéz feladatnak élem meg, ugyanis nekem a Thalassa a maga komplexitásával, sokoldalúságával együttesen segített. Az ottlétem alatt egy élet-zanza - mikrokozmosz a makrokozmoszban - egy egész piciben való leképezése élményem volt. Ezáltal váltak meg- és átláthatóvá, megélhetővé, vizsgálhatóvá és változtathatóvá egyes működési rendellenességeim, melyek útjában voltak-vannak annak, hogy egy élhető, előre mutató, kiegyensúlyozottabb életet élhessek.

8 év absztinenciával a hátam mögött mentem be a Házba. Ismertem, és csináltam az önsegítő csoportok 12 lépéses programját, mégis úgy érztem, hogy nekem most segítségre van szükségem. Valami akadt. Túl sok nehézséggel találkoztam az életemben, nem tudtam a feladataim közt prioritási sorrendet tenni, befeszültem, és robotba váltottam. Időre és térre volt szükségem magamhoz, és magamtól. Nem fértem hozzá az érzéseimhez, falakat emeltem magamban, és egyre távolabb kerültem a valódi felépüléstől. A fejembe voltam, kattogtam, feszültem. Átvette az irányítást a függő gondolkodásom. Szorongások, ki nem mondott érzések fojtogattak - időnként szó szerint: pánikrohamokkal, pszichoszomatikus manifesztációkkal. Sóvárgásom az alkohol (fő szerem) után már jó ideje nem volt, viszont a szorongásom közepette megnőtt a kontrollmániám, az "izomból  csinálásom", a kiszáradásom. Tudtam, hogy ezt a csomagot egészében kell kezelnem, mert maga a működés az ami 14 évesen már az alkoholhoz vonzott, és könnyen ott találhatom magam újra.
 

Mindezekből adódóan, amivel én a Tisztáson foglalkoztam az nem maga az alkoholhoz fűződő viszonyom volt, hanem ez a működés. Milyen keresztfüggéseket, szerváltásokat veszek észre magamon? Tényleg ebben vagyok, vagy csak azt képzelem, hogy szerváltás, pedig valójában egy adekvát működés, csak folyton a hibát keresem magamban, mert kicsi az önbecsülésem? Ez most egy elfogadható megoldás, vagy ennél többet KELL tennem? (perfekcionizmusom) Na, ezek voltak a legfőbb pörgéseim. Elfogadhatatlannak, szerethetetlennek éltem meg magam. A szégyen-bűntudat-félelem hálójából ami magányt és elszigeteltséget okozott kerestem a kiutat, ami csakis egy közösség segitségével működhet. Szükségem volt tükrökre, hogy találkozzam a működésemmel, hogy visszajelezzenek, hogy most éppen milyen jó fej voltam, vagy éppen elviselhetetlen.Felszabadító volt megélnem, hogy tévedhetek, hogy lehetek balf@sz. Megtapasztaltam, hogy a harag és düh megélése,
és kimutatása nem feltétlenül elválaszt, hanem képes összekötni: még azt is elbírja a kapcsolatunk, hogy:- dühös vagyok rád! - mert ebben pont az őszinteség mutatkozik meg, ami nélkül nem léteznek valódi intim kapcsolatok. Az elfogadás, amire asszem mindig is vágytam  ezeken keresztül tudott megjelenni, hogy az érzések mennyire valósak, ezekkel nem lehet vitatkozni, jogom van hozzájuk, és jogom van kifejezni is (verbálisan, és a másik érzésének tiszteletben tartásával). Sikerült a kapcsolódásokon keresztül a jelenbe találnom, és megélnem a múlandóság felszabadító érzését: hogy bármilyen nehéz is most, túl fogom élni, és hogy lehetek éppen nagyon felszabadult is, jönni fog az újabb nehézség. De pont ez a hullámzás ami az élet maga. Ez így van jól, és épp ettől csodálatos.

Röviden mit adott a Tisztás? :
- közös problémákat, és ezekre megoldásokat
-őszinte megosztásokat, a sebezhetőség bevállalását
-a reflexiók fontosságát
-közös könnyeket és nevetéseket
- mély együtt hallgatásokat, vagy épp vitákat
-a másikkal való azonosulást
-együttes munkát
-más szemléletet: a másik szemén keresztül távolságot a
magamhoz
-és hogy jó átadni a tapasztalataimat;nekem is segít, ha segítek