Azt, hogy mivel kerültem be, pontosan az okát még ma sem tudom, de az alap problémámhoz (depresszió) társult idegkimerültség is, ami teljesen lenullázott. Elvesztettem a kapcsolatot az emberekkel és a külvilággal. A Thalassa Ház 5 hónapja szép emlék az életemben. A fáradtságos munkát végző pszichoterapeuták, orvosok, nővérek, ápolók és a jobb és helyes utat járni akaró Társakkal együtt eltöltött foglalkozások eszembe juttaták, hogy a világnak egyszer volt egy napos oldala. Igaz az első 3-4 hetem nagyon kemény volt, napról napra csak túléltem, de éreztem, hogy akarnom kell újra látni.

A Thalassa Házban megismert sorsok, és a közös, vagy együtt megvitatott gondolatok mindig egy kicsivel előbbre vittek terápiám során a gyógyuláshoz. Sok olyan gondolat vagy kérdés volt bennem amit egyedül négy fal között ,szimplán gyógyszerekkel nem tudtam volna leküzdeni, de a közösségben minden támogatást megkaptam ahhoz, hogy dolgozzak egy jobb "ügyön". Visszakaptam az álmokat, az életet, amiről szinte teljesen lemondtam. És ami a legfontosabb az önbizalmat, és a magamba vetett hitet. Ez az a "megcsinálom" érzés...Csak akarnom kellet.

Haza kerültem feltöltődve új energiákkal aztán sajnos nem minden úgy alakult ahogy szerettem volna, viszont van állásom, ahol állom a sarat. Ha kell, tisztában vagyok magammal, a céljaimmal és a lehetőségeimmel, ELFOGADTAM MAGAM -Szerintem ez is elég nagy kincs manapság. És mikor mostanában néha magukkal ragadnának a borús pillanatok, mindig eszembe jut az utolsó napom a Házban. Arra gondolok, hogy mit éreztem, mikor onnan kiléptem, mert akkor éreztem magam újra teljes értékű, életvidám embernek, aki újra szilárd talppal áll a világban, a talajon.

Igaz eleinte nehéz volt, de így utólag megéri végigcsinálni. A terápia alatt megismertem magam, lebontottam a falat, amit én húztam magam köré. És még most is csak köszönni tudom azt a sok jót amit kaptam.