15 év hosszú elköteleződés a Thalassa Ház mellett. Mi az, ami ennyi éve itt tart először gazdasági asszisztensként, majd csoportvezetőként?

Amikor idejöttem, abban az élethelyzetben csak munkát szerettem volna, de ahogy beléptem a kapun, éreztem, hogy jó helyen vagyok. Az első években meg kellett küzdenem magammal, mert egy teljesen más világból csöppentem ide.

Szilvivel, gazdasági vezetőként együtt kezdtük kialakítani a saját rendszerünket. A kezdeti nehézségek után egyre inkább azt éreztem, hogy tényleg számít, amit csinálok. Mivel kis intézmény vagyunk, a napi feladatok nagyon nagy része hozzánk került: a beszerzésektől az üzemeltetésen át, a pályázati elszámolásokig szinte minden. Emiatt egyetlen nap sem volt egyforma.

Igazából ez vitt előre évről évre, illetve az, hogy egyre inkább láttam a páciensek sikertörténeteit, és ez megerősített abban, hogy jó helyen végzem a munkámat. Ha nem is közvetlenül, de közvetetten én is segíteni tudok.

Amikor pedig négy éve adódott a lehetőség, hogy gazdasági csoportvezető legyek, az teljesen új lendületet adott, még több új feladattal és kihívással. Teljesen más középvezetőként itt dolgozni, mint korábban asszisztensként.

Volt-e lehetőséged fejlődni ebben a munkakörben?

Rengeteget fejlődtem, folyamatosan új rendszereket, jelentési felületeket kell használnom, lépést kell tartanom az informatika fejlődésével. A pályázatokkal kapcsolatos feladatok, majd később a nagyobb felelősséggel járó munkák révén rengeteg új területet ismerhettem meg.

Intézményünk egy régi kastélyépületben működik, ez önmagában is rengeteg műszaki kihívást ad, és van egy „rossz” tulajdonságom: mindent meg akarok oldani, és ha már csinálom, akkor szeretném minél jobban.

Sokan nem érzékenyek a lelki problémákra. Hogy vagy te ezzel?

Amikor ideérkeztem, teljesen idegen volt számomra ez a terápiás világ. Semmilyen ismeretem nem volt róla, és nem terápiás kollégaként nehéz volt belépni egy ilyen közegbe, mert nagyon sok mindent nem értettem. Az első években folyamatos belső feszültség volt bennem ezzel kapcsolatban, pedig az életemben is akadtak olyan helyzetek, amikor nagyon jól jött volna valamilyen segítség.

Pár év után azonban eljutottam oda, hogy meg akarom érteni ezt a világot. A sok év tapasztalata és azok a sorsok, amelyekkel nap mint nap találkozunk, engem is formáltak. Sokunk életében vannak elakadások.

Idővel teljesen másképp állt össze a fejemben, hogy miért dolgozunk itt. Korábban a cél számomra az volt, hogy rendben legyen a könyvelés, meglegyen a számla, minden adminisztratív feladat elkészüljön. Ma már egészen más nézőpontból látom a munkánkat, és ennek köszönhetően a mindennapi működéshez is teljesen más szemlélettel tudok hozzáállni.

Milyen nehézségekkel jár az itteni munkád?

Számos napi nehézséggel nézünk szembe, de számomra a legnagyobb kihívás a kezdetektől, hogy meg tudjam húzni a határokat saját magam védelmében. Sok páciens sorsa valamilyen módon eljut hozzánk: egy telefonhívásban, egy levélben, amik nagyon nehéz történetek tudnak lenni, nagyon rá tudnak nehezedni az ember lelkére. Különösen akkor, ha valaki hasonló élethelyzetben van, mint mi, vagy ami a családomban is előfordulhatna.

Nagyon nehéz ott megállni, hogy ne azon gondolkodjak napokon keresztül, mit lehetne még tenni. Számomra talán ez volt és ma is ez a legnehezebb része ennek a munkának.

Van valamilyen technikád ennek a kezelésére?

Igénybe vettem Házon belül a szakmai segítséget, szupervíziót, és az évek során lépésről lépésre ráéreztem, hogyan lépjek hátrébb, hogy ne érintsen meg minden ennyire.

Közel egy éve én is terápiába járok, ami rengeteget adott nekem. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyit tud segíteni, ennyit tudok tenni saját magamért, és ezt a változást a környezetem is észrevette. Korábban, amikor megkérdezték, hogy vagyok, szinte automatikusan azt válaszoltam: „Persze, jól vagyok.” Közben pedig belül minden összeomlott. Ma már őszintén el tudom mondani magamról, hogy igen, tényleg jól vagyok. És ez óriási különbség.

Ha jönne egy dzsinn, és lehetne három kívánságod, mit kívánnál?

Sok minden eszembe jutott. Gazdasági és üzemeltetési csoportvezetőként elsőként szeretnék egy modern, jól felszerelt kórházat, ahol folytathatjuk ezt a munkát.

A következő gondolatom természetesen, hogy több pénzügyi forrást szeretnék. Mert ha rendelkezésre állna a szükséges anyagi háttér, akkor sok fejlesztést meg lehetne valósítani.

A harmadik az lenne, hogy nagyobb társadalmi elfogadottsága legyen annak, amit csinálunk. Még mindig érzem az emberekben az óvatosságot és az ellenállást a mentális egészség kérdésével kapcsolatban, bár szerencsére ma már egyre több fórumon lehet erről beszélni, egyre többen felismerik, a téma fontosságát. De még mindig sokan tabuként kezelik, és nem mernek segítséget kérni.

Van valamilyen emlék, amit szívesen felidéznél?

Nagyon sok szép élmény köt ide, ahogy természetesen nehéz pillanatok is voltak az elmúlt tizenöt évben. Az egyik kedvencem minden évben a Thalassa Ház születésnapja, mert nagyon a magunkénak érzem. Jó együtt lenni a kollégákkal, önkéntesekkel, kötetlenül és külön öröm, hogy sok páciens is velünk ünnepel. Sokszor mondjuk, hogy családias légkörben dolgozunk, és szerintem ezt ilyenkor lehet a leginkább megélni.

Egy hely a Házban, amit különösen szeretsz?

A legjobb érzés talán az, hogy tizenöt év után is szeretek bejárni dolgozni. Persze vannak nehezebb napok, de összességében ma is örömmel jövök.

Nagyon szeretem az irodámat, még akkor is, ha elég kicsi. Szeretem a kertet is, ha úgy érzem, hogy túl sok lett minden, kimegyek egy rövid sétára, vagy csak körbenézek, és máris sokkal jobb a közérzetem.

Van egy személyes „titkod”, amit csak néhányan ismernek. Megosztható itt?

Igazából már egyáltalán nem titok. Aki ismer, tudja rólam, hogy nagyon szeretek énekelni. Kislánykoromban voltak is ilyen ambícióim, aztán az élet más irányba vitt, de az éneklés szeretete mindig megmaradt. Néhány éve ez kollégáim előtt is kiderült közös bulikban.

Az éneklés mindig is több volt számomra egy hobbinál, végigkísérte az életemet. Ez egyfajta önkifejezés számomra.

Ha nehéz hetem volt, és van alkalmam énekelni, akkor úgy érzem, mintha minden feszültséget ki tudnék adni magamból ezáltal, mert az éneklés felszabadít.