Hat hónapig voltam a Thalassa Házban. Kezdetben az első két hónapban, míg hozzá nem szoktam a rendszerhez, nagyon nehezen viseltem az ottlétet. A terápiák nagyon idegenek voltak, az élet ritmusa nagyon nehéz volt ahhoz képest, amit megszoktam akár a normális akár az őrült állapotomban. Nem szerettem sem a kezelőmet, sem a személyzetet.

A 4. héten elkezdődtek a kiscsoportok, ahol azt tapasztaltam meg, hogy van ésszerű magyarázat azokra az érzésekre, amikről úgy gondoltam, hogy nincs. Azt hiszem, ez a tapasztalat az, amit mindenkinek, főleg aki elveszíti ilyen olyan mértékben a valósággal való kapcsolatát, meg kell tapasztalnia, mert akkor tud továbbmenni. Olyan problémáim kerültek felszínre, amikkel nem tudtam, akartam szembenézni, szégyelltem őket, de azáltal, hogy beszéltem róluk az is kiderült, egyáltalán nem szégyellni valóak. Teljesen emberi dolgok.

Minthogy ez megtörtént, egyre jobban bele tudtam kapcsolódni a terápiákba, és lassan félelmeimet is "legyőzve" a nagycsoporton is részt tudtam venni, ami szerintem a legfontosabb csoport a Thalassa Házban.

A kiscsoportokat először nagyon kegyetlennek éreztem, élveboncolásnak, ez később azért változott, mert a kérdések nagyon sokat segítettek.

A Thalassában eltöltött idő, abban segített, hogy azokat a gondolatokat, érzéseket, amik által egyenes út vezet az őrülethez, teljesen reális gondolatok váltották fel.
Valódi kapcsolataim ott sem lettek, de megéltem sok mindent, haragot, félelmet, vágyat, amit a "való" világban nem tudtam, csak elfojtottam.